Kondicionális felkészítés alapjai utánpótláskorban

4 órás, korlátlanul visszanézhető online videóanyag

„Ne eredményes utánpótlássportolót, hanem
hosszútávon sikeres felnőtt sportolót képezz!”

Gyakran halljuk ezt a felhívást, és bár mondani könnyű, gyakorlati tartalommal megtölteni a napi edzésmunkában jóval nehezebb. Milyen kondicionális képességeket és milyen módszerrel kell adott életkorban fejleszteni, hogy a nagy reményű és tehetséges utánpótlás sportolók felnőtt szinten is sikeres versenyzőkké váljanak? Talán ez az utánpótlásban dolgozó sportági és erőnléti edzők legnagyobb dilemmája, és jogosan hiányolják ezen a területen a közérthető, a legújabb nemzetközi tudományos alapokon nyugvó és azonnal gyakorlatba ültethető tudásanyagot.

Az utánpótláskorú sportolók kondicionális felkészítéséről szóló kétrészes online előadásunk sikere és számtalan pozitív visszajelzés alapján további segítséget szeretnénk nyújtani az utánpótlásban dolgozó szakembereknek ezzel a mesterkurzussal.

Ezúttal négy újabb, az online előadásokban nem érintett témakört vizsgálunk meg részletesebben. Szó esik azokról a legfontosabb ismeretekről a kondicionális képességfejlesztést illetően, amelyekkel minden, utánpótlás sportolókkal foglalkozó edzőnek tisztában kell lennie. Hiszen a gyermek nem „kis felnőtt”, nem lehet ugyanolyan módon terhelni, mint a felnőtt sportolókat. 

Igyekeztünk olyan témaköröket választani, amelyek a gyakorló edzők számára a legnagyobb kihívást jelentik a napi munka során. Kiemelt hangsúlyt fektetünk a képességfejlesztés szenzitív időszakaira és a gyakori hibákra, amelyek a gyermekek későbbi karrierjére is komoly hatással lehetnek. Továbbá szót ejtünk a nemek közötti különbségekről és azok következményeiről is. A korábbiakhoz hasonlóan áttekintjük a legújabb, tudományos alapokon nyugvó nemzetközi ajánlásokat az egyes témakörök vonatkozásában.

Ha tudatos szakembernek tartod magad, aki a gyakorlati tippek mellett arra is kíváncsi, hogy mit miért csinálunk, akkor ez a Mesterkurzus Neked szól!

Érintett témakörök

Pályatesztek és azok gyakorlati alkalmazása

  • A szezon melyik szakaszaiban milyen felméréseket érdemes elvégezni?
  • Hogyan hasonlíthatóak össze a különböző biológiai érettségű játékosok felmérési adatai?
  • Milyen pályateszteket alkalmaznak az angol labdarúgó akadémiák és hogyan használják fel az eredményeket a korosztályos képzésben?

Hosszútávú edzéstervezés alapjai utánpótláskorban

  • Optimalizáció vagy adaptáció a cél utánpótláskorban?
  • Heti és hosszútávú edzéstervezés 
  • Növekedés/érés vagy az edzéshatás okozza a fejlődést?
  • Utánpótlás erőnléti felkészítés az Arsenal labdarúgó akadémiáján

Mobilitás, flexibilitással kapcsolatos kihívások (Bónusz videó: 2020. szeptember 9-től érhető el)

  • Statikus vagy dinamikus nyújtás
  • SMR technikák szerepe a bemelegítésben és a regenerációban
  • Flexibilitás fejlesztése utánpótláskorban

A plyometrikus edzés alapelvei gyerekeknél

  • Plyometrikus edzés élettani alapjai
  • Hogyan hat a plyometrikus edzés a sportágspecifikus képességekre
  • Hány éves kortól és milyen progressziós lépéseken keresztül érdemes bevezetni a plyometrikus edzést

A kétrészes, utánpótláskorú sportolók kondicionális felkészítéséről szóló előadásunkról mondták

Az edzői munka mindennapjai erősen behatárolják azt az időt, amit a szakemberek önmaguk fejlesztésére tudnak fordítani. Az egész életen át tartó tanulás jegyében mindig keresem azokat a lehetőségeket, amelyek segíthetnek a meglévő tudás mélyítésében, új ismeretek megszerzésében. Különösen igaz ez azokkal a „forrásokkal” kapcsolatban, melyek nem csak, hogy elkötelezettek a naprakész tudás átadásában, hanem kölcsönös és előrevivő párbeszédet is folytatnak az általuk képviselt területen iránt érdeklődőkkel (bármilyen szintű előismerettel rendelkezzenek is).

Ilyen „forrásként” tekintek Schuth Gáborra illetve a sportanalitika.hu-ra is. Mindig igyekszem hozzájutni az általuk közzé tett anyagokhoz, részt venni (akár élőben, akár virtuálisan) az előadásokon, eseményeken. Náluk nem csak az aktuális tudományos eredményekről hallhatok, hanem törekednek az eredmények gyakorlati felhasználásának irányából átadni az ismereteket. Egy-egy ilyen alkalom mindig további gondolkodásra- és esetenként akár felülvizsgálatra is késztet azzal kapcsolatban, hogy mit, mikor-, és miért is teszünk a gyakorlati munka során.

dr. Woth Péter

jogász, tanár, EHF mesteredző, Nemzeti Kézilabda Akadémia

Köszönöm szépen a színvonalas előadást. Nagyon jól összeszedett, abszolút kézzelfogható, naprakész, használható információkat tartalmazott a videó. Ez nagyon rendben volt és nagyon kerek volt, kitérve minden kérdéses témakörre, amelyek az utánpótlásban dolgozók legnagyobb dilemmái.

Józsa Krisztián

Alba Fehérvár KC, utánpótlás edző, erőnléti edző

Mindkét előadást megnéztem és nagy örömömre szolgált, hogy végre van olyan jellegű képzés, ami az utánpótlás sportolók nemcsak sportág specifikus felkészítésével foglalkozik. Mivel nincs más, a felnőtt erőnléti edzőkhöz szoktam beülni “hallgatózni”; és onnan átültetni dolgokat az utánpótlásba. Nagyon tetszett, hogy kiemelten foglalkoztok a csúcsnövekedési időszakkal, mert szinte mindent, a kiválasztást, erőnléti, technika, képzést ehhez kellene igazítani a sportági edzőknek. Az elhangzottakat már holnaptól be tudom építeni az edzésmunkába, nyilván valamennyi előképzettséget feltételez, de teljesen érthető és pontosan felépített volt mindkét előadás.

Szabó Norbert

kosárlabda edző, Bajai Bácska Kosárlabda Egyesület

Úgy gondolom egy rendkívül fontos témát bontott ki a webinárium, amire nem szentelünk elegendő figyelmet. Mindezt tette úgy, hogy nem a mit csináljunk kérdésre válaszolt a témákkal kapcsolatban, hanem arra, hogy amit csinálunk, azt miért csináljuk? Szerintem ez a gondolkodásmód az, amit minél szélesebb körben el kell fogadni mert csak úgy lehet azonosulni valamivel, ha érjük a miérteket nem egyszerűen csak gyakorlatokat végzünk és adatokat gyártunk. Nagyon tetszett az érintett témakörök magyarázata, az élettani háttér ismertetése.

Kovács Bence Márk

Ferencvárosi TC-labdarúgás, asszisztens erőnléti edző

Schuth Gábor

Erőnléti edző és sporttudományi szakember, az Erőnléti edzés a kézilabdázásban című könyv egyik szerkesztője és társszerzője vagyok. Még TF-es hallgatóként Erasmus csereprogram keretében tanultam a sunderlandi egyetemen,  a magyarországi tanulmányaimmal párhuzamosan elvégeztem a sport- és edzéstudomány (Sport and Exercise Science) mesterszakot. Akkoriban az egyetemen tanított  a labdarúgáshoz kapcsolódó kutatásokra szakosodott dr. Paul Bradley, aki jelenleg a Barcelona labdarúgó csapatának is sporttudományi tanácsadója. A vele való együttműködésnek köszönhetően szerezhettem szakmai tapasztalatot a sunderlandi labdarúgó akadémián teljesítményelemzőként. Továbbá szakmai tanulmányutakon vettem részt a Newcastle United labdarúgó akadémiáján és a West Bromwich felnőtt csapatánál. Ezek során  betekintést kaptam a professzionális klubok működésébe. Ráadásul olyan mérőeszközökkel ismerkedhettem meg és dolgozhattam napi szinten, amelyek itthon még nem voltak elérhetőek.  Miután hazajöttem Angliából, a 2014/2015-ös szezonban a Ferencváros utánpótlás és felnőtt csapatainál dolgoztam sporttudományi szakemberként. 2015 óta a Magyar Labdarúgó Szövetségnél (MLSZ) dolgozom erőnléti edzőként és sporttudományi szakemberként az utánpótlás válogatottak, valamint 2016-tól kisebb megszakítástól eltekintve a felnőtt válogatott mellett.  A gyakorlati munkám mellett a Testnevelési Egyetem Sportjáték Tanszékén, az MLSZ Edzőképző Központ és a Magyar Kézilabda Szövetség Nemzetközi Edzőtovábbképző Központjának képzésein óraadóként is tevékenykedek.

Neked szól a mesterkurzus, ha..

Érdekelnek a legújabb ismeretek az utánpótlássportolók kondicionális felkészítését illetően

Életkornak és biológiai érettségnek megfelelő, hatékony edzésprogramot szeretnél tervezni a sportolóidnak

Fontosnak tartod a tervszerű, hosszútávú fizikai felkészítést

Szeretnél képet kapni a fiatal sportolók kondicionális felkészítését érintő aktuális kérdésekről

Szeretnéd elkerülni a gyermek későbbi karrierjét negatívan befolyásoló leggyakoribb hibákat

4 óra online tudásanyag

Korlátlan visszanézési lehetőséggel!

GYAKORLATI SPORTTUDOMÁNY

A napi edzői munkából származó gyakorlati kérdésekre és problémákra keressük a tudományos alapokon nyugvó válaszokat.

KÖZÉRTHETŐség

Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a legújabb ismereteket közérthetően tegyük elérhetővé, hogy a gyakorlati szakemberek azonnal beépíthessék a napi munkájába. 

Gyakori kérdések

Hol érhetem el a Mesterkurzust?

A jelentkezési díj befizetését követően „A kondicionális felkészítés alapjai utánpótláskorban” című Mesterkurzushoz azonnali hozzáférést biztosítunk a www.sportanalitika.hu honlapon. A vásárlás során használt felhasználónévvel és jelszóval bejelentkezve az online tréningjeim menüpont alatt érhető el a Mesterkurzus. 

Az online tréningjeim menüpontra nem kell rákattintani, elég rámenni a kurzorral, és meg fog jelenni a 4 előadás. Fontos, hogy a www.sportanalitika.hu oldal megnyitásakor az oldal alján megjelenő sütiket (cookie-kat) elfogadjuk, mert enélkül nem fognak elindulni a videók. 

Hogyan tudok jelentkezni a Mesterkurzusra?

A „megvásárolom a mesterkurzust” gombra kattintva add meg az adataidat. Nagyon fontos, hogy pontosan add meg az adataidat, mert ez alapján állítjuk ki a jelentkezési díj beérkezésétől számított 2 munkanapon belül a számlát és küldjük el e-mailben. Fizetésre közvetlen banki utalással, illetve a Barion rendszerén keresztül bankkártyával is van lehetőség. Amennyiben a banki utalásos fizetést választod, a megrendeléstől számítva 3 munkanap áll rendelkezésedre ennek a teljesítéséhez. A számlát és a Mesterkurzushoz való hozzáférést természetesen csak az utalás megérkezését követően tudjuk elküldeni.

Szükséges-e megadnom az adószámomat várásláskor?

A 2020. július 1-jén életbe lépett szabályozás szerint amennyiben egyéni vállalkozóként vagy cégként vásárlod meg a képzést, meg kell adnod a megfelelő adószámot, hiszen azt fel kell tüntetnünk a számlán. Ha magánszemélyként vásárlod meg a képzést, akkor nem szükséges az adószámod megadása. 

Érdekel a Mesterkurzus, bármikor meg tudom nézni?

Igen, miután befizetted a képzés díját, korlátlan hozzáférést kapsz a Mesterkurzushoz a www.sportanalitika.hu oldalon az Online tréningjeim menüpontban. Így saját ütemedben dolgozhatod fel az anyagot, akár többször is visszanézve a különösen érdekes részeket.

Van-e lehetőség kérdezni az előadótól a Mesterkurzuson elhangzó témákkal kapcsolatban?

Mivel a Mesterkurzus 4 előadás felvételből áll, az előadás közben nem tudsz kérdezni az előadótól. De természetesen szívesen várjuk a kérdéseidet a Sportanalitika.hu Facebook oldalnak elküldött üzenetek formájában vagy a Sportanalitika Zárt Facebook csoportban is, amelyhez az alábbi linken tudsz ingyenesen csatlakozni: https://sportanalitika.hu/csoport/

Van-e lehetőség vásárlást követően az előadások lemondására és pénzvisszatérítésre?

Sajnos nincs pénzvisszatérítési lehetőség a jelentkezést követően.