A mai élsportban egy eredményes sportolónak számtalan elvárásnak kell megfelelnie. Nagyon fontos, hogy mérkőzésen a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa, amely megfelelő erőnlét nélkül nem lehetséges. Az edzések és mérkőzések között minél gyorsabban regenerálódnia kell.  Legalább ilyen fontos továbbá, hogy a játékos folyamatosan a vezetőedző rendelkezésére álljon, vagyis minél kevesebb sérülést szenvedjen el.

Az elmúlt évtizedben a sportsérülések kutatása, azon belül is a minél hatékonyabb prevenciós (sérülésmegelőző) módszerek fejlesztése a sporttudományi szakirodalom egyik központi kérdésköre lett. Lehet egy játékos bármilyen képzett technikailag és taktikailag, ha gyakran megsérül és ezáltal nem állhat a csapata rendelkezésére. Azt érdemes leszögezni, hogy az edzéseken és mérkőzéseken bekövetkező akut sérülések tökéletes pontossággal nem jelezhetők előre, és ezáltal teljes mértékben valószínűleg sohasem lesznek megelőzhetők (Bahr, 2016). Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne tehetnénk semmit a prevenció érdekében. Ugyanis az egy-egy sportágban jellemző sérülések kapcsán általában elérhetőek a szakirodalomban a legfontosabb rizikófaktorok. Ezen rizikófaktorok lehetnek nem megváltoztathatóak (pl.: sportoló neme, életkora, korábbi sérülések, anatómiai jellemzők) vagy megváltoztathatóak (pl.: izomerő, ízületi mozgásterjedelem, landolási technika stb.). Azt pedig számtalan tudományos publikáció igazolta már, hogy a megváltoztatható rizikófaktorokat célozva jelentősen csökkenthető a sérülések előfordulása.

Labdarúgásban az UEFA minden évben nyilvánosságra hozza az európai kupákban (Bajnokik Ligája, UEFA Kupa/Európa Liga) szereplő csapatok sérülésstatisztikáit. Az 1. ábrán a szalagsérülések előfordulása látható 2001 és 2017 között. A piros vonal jelzi a kupákban résztvevő csapatok által rögzített szalagsérülések előfordulását (UEFA, 2017). Jól látható, hogy a 2000-es években bevezetett prevenciós programok hatására a szalagsérülések előfordulása alig felére csökkent 2016-2017-re.

1.     ábra Szalagsérülések előfordulása (db sérülés/1000 edzés- és mérkőzésóra) 2001-2017 között az európai kupasorozatokban (Bajnokok Ligája, UEFA Kupa/Európa Liga) résztvevő csapatoknál. A piros vonal az összes csapat sérüléseit jellemzi, a kék oszlopok egy minta csapat eredményeit szemléltetik. Forrás: UEFA Elite Club Injury Report 2016-2017 33. ábra

Sajnos nem ilyen jó a helyzet az izomsérülések esetében, a vizsgált időszakban alig csökkent ezen sérülések előfordulása (2. ábra). Ennek hátterében a játék intenzitásának növekedése állhat. A Premier League 2006-2013 közötti adatai szerint a magas-intenzitású és sprinttávolság 30-35 %-kal, viszont a magas intenzitású mozgások és sprintek száma 50-85 %-kal növekedett (Barnes és mtsai., 2014). Vagyis egyre rövidebb és több magas intenzitású mozgást és sprintet kell végrehajtani, a gyorsulási-lassulási képesség szerepe felértékelődik, amely komoly terhet ró az izomzatra.

2.     ábra Izomsérülések előfordulása (db sérülés/1000 edzés- és mérkőzésóra) 2001-2017 között az európai kupasorozatokban (Bajnokok Ligája, UEFA Kupa/Európa Liga) résztvevő csapatoknál. A piros vonal az összes csapat sérüléseit jellemzi, a kék oszlopok egy minta csapat eredményeit szemléltetik. Forrás: UEFA Elite Club Injury Report 2016-2017 33. ábra

Ezek alapján logikusnak tűnhetne a következtetés, hogy a magas intenzitású mozgások és sprintek növelhetik a sérülésrizikót, hiszen az izomsérülések leggyakrabban valamilyen intenzív mozgás közben következnek be. Vagyis a heti edzésmunkában kerülni kellene ezen intenzív mozgások végrehajtását?

Ez természetesen nem így van, és hatalmas hibát követnénk el vele, ha edzésen nem készítenénk fel a játékosokat ebből a szempontból a mérkőzésterhelésre. Tim Gabbett szavaival élve, „nem a terhelés a probléma, hanem az a terhelés, amelyre a sportoló fel van készítve.” Vagyis nem az edzés- és mérkőzésterhelés abszolút mértéke a kérdés, hanem hogy erre a terhelésre a sportoló fel van-e készítve. Tim Gabbett az edzésterhelés és a sérülésrizikó kapcsolatát vizsgálja, ezen a területen a világ elsőszámú szakértőjének számít. Az általa alkalmazott akut-krónikus terhelési arány modellje a sportoló adott heti (akut), valamint az elmúlt 3-4 hétben végzett terhelését (krónikus) viszonyítja egymáshoz. Az akut terhelés a fáradtságot, a krónikus terhelés pedig az erőnlétet jellemzi. Több vizsgálat igazolta, hogy a magasabb krónikus terhelés csökkenti a sérülések rizikóját. Elit labdarúgóknál például azonos heti terhelés mellett a magasabb krónikus terhelés (vagyis a jobb erőnlét) 35 %-kal csökkentette a sérülésrizikót ahhoz a csoporthoz képest, ahol a krónikus terhelés alacsonyabb volt (Malone és mtsai., 2018). Vagyis ha a sportoló fel van készítve a magas-intenzitású mozgásokra és sprintekre, az nem növeli, sőt még csökkenti is a sérülésrizikót. Mi szükséges ahhoz, hogy a sportoló krónikus terhelését növelni, az erőnlétét pedig javítani tudjuk? Az előző blogcikkben láttuk, hogy a jobb aerob állóképesség gyorsítja az edzések és mérkőzések közötti regenerációt. Ha pedig edzést követően gyorsabban regenerálódik a sportoló, akkor jobban terhelhető a túledzés veszélye nélkül.

Az aerob állóképesség azonban nemcsak közvetve, a gyorsabb regeneráción és a krónikus terhelésen keresztül segíthet a sérülésrizikó csökkentésében. Az előző vizsgálatban a 30-15 intermittens fitnesz teszttel jellemezték a labdarúgók aerob állóképességét, az eredmények alapján pedig jó és gyenge csoportra osztották a játékosokat (Malone és mtsai., 2018). Azonos heti magas-intenzitású távolság teljesítése mellett 3,15-ször nagyobb izomsérülés rizikót mértek a gyenge állóképességgel rendelkező csoportban a jó állóképességgel rendelkező csoporthoz képest. Emellett a jobb aerob állóképességgel rendelkező játékosok jobban tolerálták a heti terhelés ingadozását is, amely az egyik leggyakrabban leírt sérülésrizikó.

Ennek a cikksorozatnak a befejező részében az aerob állóképesség és a sérülésrizikó kapcsolatát vizsgáltuk. Az előző két cikkben láttuk, hogy a jobb aerob állóképesség biztosítja az energetikai hátteret a mérkőzésteljesítményhez. Emellett az edzések és sorozatterhelés esetén a mérkőzések közötti minél gyorsabb regenerációhoz is elengedhetetlen. Ugyanakkor az aerob állóképesség a sérülésrizikó csökkentésében is hatékony lehet. A jobb aerob állóképességgel rendelkező sportolók jobban tolerálják ugyanazt az abszolút edzésterhelést, gyorsabban regenerálódnak. A gyorsabb regeneráció pedig lehetővé teszi a magasabb krónikus terhelés és ezáltal jobb erőnlét felépítését, amely tovább csökkenti a sérülésrizikót. Összefoglalva tehát az aerob állóképesség megfelelő szintje elengedhetetlen labdajátékosoknál a teljesítményfokozás és a sérülésrizikó csökkentés érdekében is.

Ha labdajátékosokkal dolgozol, vagy érdekelnek az állóképesség fejlesztés aktuális kérdései, érdekes lehet számodra az online képzésünk (április 24., 20 óra). Részletek az alábbi linken:

 

Felhasznált irodalom

Bahr R. Why screening tests to predict injury do not work-and probably never will…: a critical review. Br J Sports Med. 2016 Jul;50(13):776-80.

https://www.uefa.com/MultimediaFiles/Download/uefaorg/Medical/02/49/97/62/2499762_DOWNLOAD.pdf

Barnes CArcher DTHogg BBush MBradley PS. The evolution of physical and technical performance parameters in the English Premier League. Int J Sports Med. 2014 Dec;35(13):1095-100.

Malone SOwen AMendes BHughes BCollins KGabbett TJ. High-speed running and sprinting as an injury risk factor in soccer: Can well-developed physical qualities reduce the risk? J Sci Med Sport. 2018 Mar;21(3):257-262.